Diákhitel - Amerikában káosz…

április 20, 2008 · Filed Under Diákhitel, Hitel hírek 

Az évnek ebben a szakaszában már sokkal inkább azon szokták törni a fejüket a diákok, hogy mivel töltsék a nyári szünetet, mintsem azzal, hogy miből finanszírozzák a következő szemesztert. A hitelválság azonban idén ezen is változtatott.

A magas tandíjak miatt Amerikában a diákok nagy része hitelfelvételre kényszerül. Ez azonban nem újdonság. Az már sokkal inkább, hogy a diákoknak lassan már sorba kell állniuk a kedvező hitelekért. Az államok legnagyobb diákhitelezője, a Sallie Mae nemrég például közzétette, hogy megszünteti a konszolidációs kölcsönök nyújtását, de több másik hitelező is felfüggeszti diákhitel-nyújtási tevékenységét.

A helyzet ennél már csak rosszabb lehet, ugyanis egyre több hitelező igyekszik hitelportfóliójától megszabadulni, ugyanis egyre kevesebb profit származik ezekből a termékekből. Várhatóan csak a nagyobb bankok tartanak majd ki a diákhitelek mellett.

Az Új Amerika Alapítvány vezetője szerint azonban rossz helyzetben csak a hitelezők vannak, a diákok nem. Szerinte a régi szereplők helyére újak lépnek be, tehát mindig lesz hitelnyújtó a piacon. Egyre több iskola vállalja újabban, hogy direkt hitelt biztosít diákjai számára. Arányuk mára elérte az összes amerikai felsőoktatási intézmény 20 százalékát.

A cikk teljes terjedelmében a penzcenturm.hu weboldalon olvasható el.

Comments

Leave a Reply