Kis- és középvállalkozásokat célzó hitelprogramok
Nem győzzük hangsúlyozni, milyen fontos szerepet töltenek be egy ország gazdaságában a kis- és középvállalkozások, függetlenül attól, hogy milyen ágazatban végzik tevékenységüket. Már számtalan, kifejezetten a kkv-kat célzó pályázat és hitelprogram létezik, közülük mindeddig még nem mutattuk be a mezőgazdasági területen tevékenykedők számára kínált Új Magyarország Agrár Fejlesztési Hitelprogramot (ÚMAP). Most ezt pótoljuk, nézzük, miről is van szó!
Ismerősnek tűnhet, nem véletlenül
Sokaknak ismerősen csenghet ez az elnevezés, ami persze nem is csoda, hiszen egy már régebben is létező programról van szó, csak éppen a 2007-es módosítást megelőzően a Sikeres Magyarországért elnevezést viselte.
Sőt, a vállalkozások finanszírozása területén járatosak az Új Magyarország Vállalkozásfejlesztési Hitelprogramhoz (ÚMVP) is hasonló csengésűnek érzékelhetik ezt a hitelprogramot. Véletlenek nincsenek, ugyanis mindkét esetben a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. által refinanszírozott hitelről van szó. A hónap végétől a program keretein belül igényelhető majd a kedvezményes forgóeszközhitel is.
Felmerülhet a kérdés, mi is a célja az ÚMAP-nak, ha a kisvállalkozásoknak már van egy hitelprogramja. Az agrárfejlesztési hitelek törekvése, mint azt neve is mutatja, a mezőgazdasági szektor versenyképességének javítása, a piacok megőrzése, az innováció elősegítése.
Amit tudni kell az igényléshez
Agrárfejlesztési hitelt kizárólag olyan egyéni vállalkozás, gazdasági társaság, szövetkezet, európai részvénytársaság igényelhet, amely Magyarországon, vagy az Európai Gazdasági Térség valamely tagállamában rendelkezik székhellyel, illetve Magyarországon fiókteleppel. A konstrukció fontos előnye, hogy ezt a hitelt nem csupán már működő cégek igényelhetik, hanem kezdő vállalkozások, sőt egyéni vállalkozó igazolvánnyal nem rendelkező őstermelők is.
A hitel felvételéhez saját erőt is szükségeltetik felmutatni, ennek értéke a beruházás nettó költségeinek legalább 15 százaléka. Amennyiben forgóeszköz hitelt szeretnénk felvenni, azt akár saját erő felmutatása nélkül is megtehetjük.
Miben segíthet az agrárhitel még?
A cikk folytatása elolvasható a penzcentrum.hu weboldalon.

