Felfüggeszti a jelzáloghitelek értékesítését…
Augusztustól felfüggeszti a jelzáloghitelek értékesítését az egyik legnagyobb brit pénzintézet, a Barclays. A meglévő 128 ezerre tehető ügyfélkört nem érinti hátrányosan a bejelentés, de mintegy háromszáz alkalmazott elveszítheti az állását, ha nem sikerül cégen belüli átcsoportosítással munkát találni nekik.
A bank képviselője elmondta, hogy kereslet csökkenése olyan mértékű volt, hogy a hitelintézet a jelzálogtermékek forgalmazásának felfüggesztése mellett döntött. Egy évvel ezelőtt a bíztató hitelpiaci eredmények még fejlesztésekre ösztönözték a bankokat, a hitelválság beköszöntével azonban új időszak vette kezdetét.
Read more
Hitelre alapozott élet…
Mint ahogy arról mi is beszámoltunk a napokban, a kereskedelmi bankoknál egyre nagyobb számú előtörlesztést hajtanak végre az ügyfelek, amely mögött többnyire más pénzintézeten keresztül végrehajtott hitelkiváltás áll. Meglehetősen nagy tehát az ügyfelek cirkulációja a bankok között, a legjobban feltételezhetően azok a bankok profitálnak ebből, akik kifejezetten adósságrendezésre, hitelkiváltásra alkalmas termékeket kínálnak. Lássuk, hol találkozhatunk ilyennel!
A nagy előtörlesztési, hitelkiváltási tendencia annak is köszönhető, hogy az alacsonyabb induló banki költségek jelentősen csökkentették a hitelkiváltás terheit, más hitelintézetek ugyanakkor akciós induló kamatokkal, vagy kezelési költség-mentességgel próbálnak ügyfeleket elcsábítani. Azonban a türelmi idő, és magasabb finanszírozási arányok is növelik az ilyen termékek iránti igényt.
Read more
Jelzáloghitel az internetről?
Nem mondunk nagyot azzal, hogy nem csak hazánkban fulladhatnak bele a netezők a “találjuk meg együtt a legjobb jelzáloghitelt” típusú hirdetésekbe, érdemes azonban elgondolkodni azon, milyen szerepet is tölt be világszerte az internet a jelzáloghitelek értékesítésében. Előrebocsátjuk, hogy az eredmény megítélése nézőpont kérdése, drámai változásra pedig a szakértők többsége szerint nem számíthatunk a közeljövőben.
Az internet nem mindenható…
Korábban a banki ágazat rengeteg jelentős szereplője bedőlt azon prognózisoknak, melyek az internet mint tranzakciós csatorna olyan mértékű előretörését vetítették előre, mely által a fizikailag létező bankfiókok szükségessége megkérdőjeleződne.
Read more
Nyaralás - hitelből…
Bankválasztás előtt érdemes szétnézni
Körbejártuk a hazai kereskedelmi bankokat, hogy a nyári szabadságolások előtt álló ügyfeleket milyen személyi kölcsön kondíciókkal várják. A karácsonyi szezon után talán a nyaralást megelőző időszakban a legmagasabb a hitelfelvételi kedv, a lakosság így próbálja pótolni a felhőtlen pihenéshez szükséges pénzeszközöket.
Manapság egyre kedvezőbb kamatozású jelzáloghitelekkel csábítják ügyfeleiket a bankok, ennek ellenére sokan mégis a személyi kölcsön felvétele mellett döntenek, mert nem szeretnék terhelni a lakásukat.
Read more
Lakáshitelek, lakáslízing, szabad felhasználású jelzáloghitelek
Igényeljen OTP lakáshitelt, szabad felhasználású jelzáloghitelt, lakáslízinget, vagy szabad felhasználású visszlízinget rendkívül kedvező induló költséggel !
Ha hitele jelenleg nem az OTP Banknál van, most érdemes az OTP Bank kiemelten kedvező törlesztésű konstrukciói közül választania! Hiszen amennyiben más banktól korábban felvett hitelét nálunk váltja ki, Önnek nem kell megfizetnie az OTP Banki jelzálog alapú kölcsönhöz vagy lakáslízinghez kapcsolódó induló költségeket!
A hitelbiztosítéki értékmegállapítási díj (értékbecslési díj), a fedezetkezelési díj, és a TakarNet (elektronikus tulajdoni lap) lekérdezés miatti ügyintézési díj 0 Ft (egy ingatlan-fedezet esetén), továbbá a közjegyzői díjat az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, illetve az OTP Lakáslízing fizeti meg, ha 2008. május 13. és június 27. között igényel az OTP Banknál bármilyen lakáshitelt vagy szabad felhasználású jelzáloghitelt, lakáslízinget, szabad felhasználású visszlízinget (Világlízing konstrukcióban is)! Read more
Nevetséges fizetéssel is kaphatunk hitelt…
Mit kínál az Erste, az OTP és a CIB?
Az elmúlt években tovább bővítették hitelpalettájukat a bankok és bevezették a tisztán fedezet alapú hitelezést, vagyis azt, amikor nem kérnek munkáltatói igazolást az ügyfelektől. Annak jártunk utána, hogy milyen tapasztalatik vannak a hitelintézeteknek a termékről, mennyivel könnyebb az ügyintézés és az ügyfelek milyen arányban veszik igénybe ezt a lehetőséget. Elterjedt az a hír a hitelfelvevők között, hogy a gyorsabb pénzhez jutás reményében érdemesebb ilyen formában hitelt igényelni, kíváncsiak voltunk, hogy a bankok megerősítik, vagy cáfolják ezeket az híreszteléseket.
Read more
Egyre több jelzáloghiteles halogatná a befizetést…
A növekvő energia- és élelmiszer árak miatt egyre több brit jelzáloghiteles érdeklődik a bankoknál törlesztő részleteinek felfüggesztéséről. Jellemzően ez az első jele annak, hogy a lakosság egyre nehezebben viseli a pénzügyi terheket.
A legnagyobb brit bankok arról számoltak be a napokban, hogy egyre több ügyfél érdeklődik és igényel törlesztési felfüggesztést - számol be a Times Online. Ezzel a lehetőséggel Nagy-Britanniában akár egy évre is haladékot kaphatnak a hitelesek törlesztő részleteik teljesítésében.
Read more
Hitellel terhelt lakások - lehetséges-e a csere?
A lakásvásárláshoz felvett jelzáloghitelek száma 2002-ben az állami kamattámogatás hatására nőtt meg ugrásszerűen, 2005-ben pedig a devizahitelek megugró népszerűsége hajtotta a jelzálog hitelállomány növekedését. Időben minél távolabb kerülünk a boomtól, annál több háztartásnál érkezik el a lakáscsere időpontja. Mennyire korlátozza a hitel után bejegyzett jelzálogjog a lakáscserét, van-e gátja a mobilitásnak, s mire kell felkészülniük lakásukat lecserélőknek?
A jelzáloggal terhelt ingatlan a bank elidegenítési tilalma alatt áll, s a lakást eladni csak a fennálló hiteltartozás megfizetése után lehet. “Ez első hallásra jelentős korlátozó tényezőnek tűnhet, ám a jelenlegi ingatlanpiaci és hitelezési gyakorlatban elterjedt, hogy jelzáloggal terhelt lakásokat cserélnek le a tulajdonosok” - összegzi az OC HC tapasztalatait Bánfalvi László. Ennek megfelelően már kialakult technikák segítik az adás-vételben résztvevőket, az alábbiakban több lehetséges helyzetet veszünk sorra.
Read more
A lakáshitelek állománya tovább nőtt…
A lakáshitel állomány egy év alatt 16 százalékkal nőtt, tavaly év végére elérte a bruttó hazai termék (GDP) 12 százalékát, ezen belül a devizaalapú állomány 59 százalékkal bővült - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összeállításából.
Tavaly év végére a lakáshitel állomány 3109 milliárd forintra nőtt, 47 százalékát devizaalapú hitelek tették ki. 2007-ben a bankok 131 ezer lakáshitelt engedélyeztek, 768 milliárd forint értékben. Tovább csökkent az állami támogatású lakáshitelek aránya, tavaly év végén az engedélyezett lakáscélú hitelek összegének csak 13 százaléka volt támogatott.
Az összes hitelállomány 57 százaléka bankoknál, 38 százaléka a jelzálog-hitelintézeteknél volt, 5 százaléka a takarék- és hitelszövetkezeteknél jelent meg.
Az állomány 95 százaléka problémamentes volt, 4 százalékuk külön figyelendő minősítést kapott, az átlag alatti, kétes, vagy rossz minősítésű hitelek aránya 1 százalékot tett ki.
Read more
Nem biztos, hogy a legolcsóbb hitel a legolcsóbb…
Ingatlan fedezete mellett nem kockáztat sokat a bank a hitelnyújtással, így viszonylag olcsón pénzhez lehet jutni. Egy-egy ilyen hosszú távú konstrukciónál azonban rengeteg apróságra kell odafigyelni, hogy a futamidő végén is elégedetten tekinthessünk vissza a hitelfelvételre.
A jelzálogalapú hitelek esetén a bank számára az adós által felajánlott, sokszor az éppen megvásárolni kívánt ingatlan jelenti a biztosítékot. Az ilyen konstrukciók keretében a hitelnyújtó bank az ingatlan tulajdoni lapjára bejegyezteti a jelzálogjogát, mely csak a törlesztés befejezésével, a teljes tartozás visszafizetésével kerül törlésre.
Read more

