Lehet, hogy vége a jenhitelnek…
Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója szerint nincs kizárva, hogy leállítják a jenhitelek folyósítását, bár állítása szerint bankja megfelelő stratégiával rendelkezik a kockázatkezelésre.
A japán jen alapú hitelek bevezetését hosszú piaci kockázatelemzés előzte meg. A termék kidolgozását megelőző két-három évben a forint-japán jen és a forint-svájci frank keresztárfolyam nagyságrendileg együtt mozgott és az alacsonyabb japán jegybanki alapkamatnak köszönhetően hazánk legnagyobb kereskedelmi bankja a hiteltermék elindítása mellett döntött.
Read more
Lakáshitel helyett lízing az OTP-től
Költségmentes igénylés, kedvezményes kamatozás
Több kereskedelmi bank is ügyfélcsalogató akcióhadjáratot indított az elmúlt hónapokban. Az induló költségek elengedése mellett az első hat hónapos kamatperiódusban a hitelintézetek kedvezményes kamatozást kínálnak az ügyfeleknek. Ezzel kívánták a lízingtermékek természetéből adódó versenyelőnyt csökkenteni, de az OTP Lakáslízing nem várt sokáig és akcióval válaszolt a versenytársak ajánlataira.
A lízingcég kedvezményes konstrukciója július elsejétől vehető igénybe új és használt lakás vásárlása során egyaránt. A kedvezményes induló kamat mellett a cég elengedi az értékbecslés, a közjegyző, a Takarnet lekérdezés költségeit és a szerződéskötési díjat is. Ennek eredményeként az ügyfelek 15 millió forintos vételárig, önerő nélkül és költségmentesen beköltözhetnek az új lakásukba.
Read more
Lakáshitelek, lakáslízing, szabad felhasználású jelzáloghitelek
Igényeljen OTP lakáshitelt, szabad felhasználású jelzáloghitelt, lakáslízinget, vagy szabad felhasználású visszlízinget rendkívül kedvező induló költséggel !
Ha hitele jelenleg nem az OTP Banknál van, most érdemes az OTP Bank kiemelten kedvező törlesztésű konstrukciói közül választania! Hiszen amennyiben más banktól korábban felvett hitelét nálunk váltja ki, Önnek nem kell megfizetnie az OTP Banki jelzálog alapú kölcsönhöz vagy lakáslízinghez kapcsolódó induló költségeket!
A hitelbiztosítéki értékmegállapítási díj (értékbecslési díj), a fedezetkezelési díj, és a TakarNet (elektronikus tulajdoni lap) lekérdezés miatti ügyintézési díj 0 Ft (egy ingatlan-fedezet esetén), továbbá a közjegyzői díjat az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, illetve az OTP Lakáslízing fizeti meg, ha 2008. május 13. és június 27. között igényel az OTP Banknál bármilyen lakáshitelt vagy szabad felhasználású jelzáloghitelt, lakáslízinget, szabad felhasználású visszlízinget (Világlízing konstrukcióban is)! Read more
Drágulnak a hitelek
Folyamatosan emelkedik idén a svájci frank bankközi kamata, annak ellenére, hogy az alpesi ország jegybankja márciusi döntésével nem emelte meg az alapkamatot. A frank három hónapos londoni bankközi kamata pénteken 2,84% volt, mely az év eleje óta 0,2 százalékpontos emelkedést jelent. A hitelek forrásköltségének emelkedését a hazai bankok az éles verseny miatt egy ideig lenyelték, mostanra azonban egyre többen kényszerülnek drágításra - írja a Világgazdaság.
Az UniCredit Bank már korábban közölte, hogy a tartósan magas kamatszintet előbb-utóbb a lakossági és vállalati ügyfélállomány kölcsöneiben is érvényesítenie kell a banknak, mely szigorításra végül februárban sor is került a banknál.
Az Erste Bank idén már kétszer is emelte a kamatokat, akadnak azonban, akik az éles verseny miatt a jövőben sem terveznek szigorítást: utóbbi körbe tartozik a tavaly júniusban jelentősen drágító K&H és a novemberben hasonlót lépő CIB. Idén az OTP Bank sem drágította svájci frank alapú hiteleit.
Egy lakáshitelnél már egy százalékpontnyi szigorítás is 10%-kal emelheti meg a havi részletet, és vannak akiknek az elmúlt években 2-3 százalékponttal is emelkedett a hitelkamata. Read more

